Esküvői szokások, babonák magyarázata
Oltárhoz vezető út
a koszorúslányok rózsaszirmokkal szórják tele a földet, majd a szertartás végén rizst szórnak a párra. Mindkét szokás a termékenységet jelképezi. Ahogy az a hagyomány is, hogy a lakodalom során a menyasszony ölébe egy kisfiút ültetnek, így segítve, hogy fiúgyermeke is szülessen a párnak, aki továbbviszi a család nevét.
Templomi ülésrend
A két oldalon, egymástól külön ülnek a házasulandó felek rokonai. Ez a szokás abból az időből származik, amikor az apák lányaikat adták az ellenségnek a béke jeléül, és a templomban szerették volna elkerülni a családok közti összetűzést.
Melyik oldalon áll a vőlegény?
A menyasszony bal oldalán áll a vőlegény, mivel így szükség esetén szabadon lehet a kardot előhúzó keze, hogy megvédelmezze szerelmét. A vőlegény mellett áll a legerősebb harcos, hogy segédkezzen, ő napjainkban a vőlegény tanúja, testvére, vagy legjobb barátja.
Jegygyűrű
A középkor óta a leendő asszony kapja zálogba annak jeléül, hogy a vőlegény nem áll el szándékától. Ha az ujjrahúzáskor elakad a menyasszony ujján, az azt jelenti, ő fog irányítani a házasság alatt. Elejteni a gyűrűt, nem szerencsés.
Ruha
A fehér ruha a tisztaság jelképe, de ma már a színes ruhák is egyre elterjedtebbek. A menyasszony ruháját a vőlegény nem láthatja a szertartást megelőzően, mivel ez szerencsétlenséget hozna. Régen úgy gondolták, hogyha menyasszony varratja a ruháját, tilos segédkeznie, mert az annyi könnyet jelent majd számára, ahány öltést ejtett a ruhán.
Koszorúslányok
Régen azért kísérték a menyasszonyt ugyanolyan ruhába öltözve, mint ő, hogy megtévesszék a menyasszony rosszakaróit, esetleg elrablóit, és a rossz szellemeket. Eredetileg ők olyan hajadonok voltak, akiknek az esküvő lehetőséget adott az ismerkedésre.
Menyasszonytánc
A vendégek sorra felkérik a menyasszonyt, és minden fordulóért ajándékot, vagy pénzt adnak az ifjú párnak.
Kör alakú csokor
Sajnos hiába érkeznek manapság a divatosnál divatosabb csokortrendek, a babona szerint kizárólag a kör alakú csokor hoz majd szerencsét. A túlzottan aszimmetrikus, csepp alakú vagy bármilyen különleges megoldású kompozíciók balszerencsét okoznak.
Csokor eldobása
A csokor a boldogság jele, és mivel a boldogság a házasság megkötésével már megérkezett, nincs szükség tovább rá. A hajadon lányok közé dobva átadjuk nekik a boldogság lehetőségét. Aki elkapja, az lesz a következő menyasszony. A fiúknál a harisnyakötő megszerzése jelenti ugyanezt. A vőlegény leveszi azt a menyasszonyáról és a nőtlen fiúk közé dobja.
Dudaszó
Napjaink szokása, hogy a násznép hangosan dudálva halad végig a ceremónia és a lakodalom helyszíne között, vagy konzervdobozokat kötnek a menyasszonyi autóra. Ez arra a hagyományra vezethető vissza, hogy a zajos menet elriasztja a gonosz lelkeket és minden rosszat elűz az ifjú pártól.
Ölben vinni a menyasszonyt
Hagyományok szerint, ha a friss férj ölben viszi át a feleségét a küszöbön, akkor a feleséggel nem tudnak bejutni a házba az őt kísérő rossz szellemek, akik a küszöb alatt lapulnak. Valamint az is szerencsétlenséget jelentene a házasságra nézve, ha a menyasszony megbotlana a küszöbben.
Miért mézesek a Mézes hetek?
A régi időkben az volt a szokás, hogy teliholdkor házasodtak az emberek, majd 30 napig mézbort ittak, mert úgy tartották, ez szerencsét hoz a házasságban. Ezek az első hetek a házasélet során a mézes hetek.
Valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék
A régi tárgy az eddigi életünket szimbolizálja, míg az új az elkövetkezendő, megújult időszakot. A kölcsön a házastársunkat és barátainkat jelképezi, akik fontos szerepet fognak betölteni az életünkben (fontos ebben az esetben, hogy valóban visszaadjuk a kölcsönkapott dolgot, különben érvényét veszti), a kék szín pedig a hűség és a hit jele.
Gombok a ruhán
Ahány gomb, annyi boldog eltöltött év a házasságban. Legalábbis a hiedelmek szerint.
Torta felvágás
Tudtátok, hogy akinek a keze felül van a torta felvágásánál, az fogja viselni a nadrágot a házasságban?
Gyöngy
A gyöngyszemek a menyasszony könnyeit szimbolizálják. Jó, ha viselünk magunkon gyöngyből készült ékszert, díszt, esetleg a menyasszonyi ruhán csempésszük oda, ugyanis úgy tartják, hogy így boldog házasságunk lesz, ahol nem ejtünk majd könnyeket.
Nyitott orrú cipő? Inkább ne!
A babonákat alapul véve egy nyitott orrú szandál vagy cipő választással kicsúszik a pénz a kezeitek közül.
Comments